Argos
Argos a Peloponnészoszi-félsziget legrégebb óta lakott települése.
Rengeteg mítosz kapcsolódik hozzá, de mind közül a legismertebb a Danaidák mítosza: a Danaidák Danaosz király lányai voltak, akik nászéjszakájukon megölték férjeiket, mert erőszakkal kényszerítették őket a házasságra. Az istenek azzal sújtották a gyilkos nőket, hogy életük végéig lyukas korsóban hordják a vizet.
Argos városa i.e. a 8. századtól kezdve Spárta egyik legnagyobb ellensége lett, ebből is látszik, hogy milyen nagy hatalommal és befolyással bírt a település.
A város a középkorban elnéptelenedett, és a helyén ma már csak egy kis falu maradt.
Argos nevezetességei:
A település emlékeit ingyenesen megtekinthetik az érdeklődők.
- Itt találjuk többek közt Görögország legnagyobb színházának maradványait, amely hajdan 20 ezer néző befogadására volt alkalmas. I.e. a 4. században épült, és többször is át lett alakítva.
- A hegyoldalban az Odeiont tekinthetjük meg. Ez egy 1. századi épület, amelyben zenei előadásokat rendeztek meg egykor.
- A fenti emlékektől kb. 45 percnyi sétára terülnek el az erőd maradványai. Főterén láthatjuk az Ajiosz Petrosz-templomot.