Hirdessen ezen az oldalon!

A részletekért kattintson ide!




Kefalos

Kefalos városa arról igazán híres, hogy itt született Hippokratész i.e. 479-ben, illetve azt is tudni kell róla, hogy ez volt Kos ősi fővárosa, amely egykor rendkívül szép volt, és nagy gazdagságnak örvendett, legfőképpen nagy forgalmú kikötője miatt.

A város életében fordulópontot jelentett az a hatalmas földrengés, amely i.e. 413-ban rázta meg a területet. A földrengés után a várost már nem építették újjá, az életben maradt lakók inkább Kos városba települtek át.

Az ősi város nevezetességei között leginkább olyan látnivalók szerepelnek, melyekből nem sok maradt fent az utókornak. Ezek között találjuk például egy Aszklépiosz szentélyből megmaradt romokat, egy ókori színház és egy dór templom maradványait.

Kefalos modern városa Kos várostól 44 km távolságra fekszik a sziget déli részén. Itt egy 15. századi várhoz látogathatunk el, amelyből azonban szintén csak keveset láthatunk. Ennek az az oka, hogy az itt lakók elvitték a vár nagy részét, amit építőanyagként használtak fel.





görög zászló
Ha szeretné látni Görögországot, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti a Görögországot bemutató videó I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*
OldaltérképGörögországMediaajánlatKapcsolatAdatvédelem Honlapkészítés - Keresőoptimalizálás