Leszvosz-sziget

Leszvosz a 3. legnagyobb görög sziget, őt csak Kréta és Evia előzi meg. Területe 1630 km2, és mindössze 10 km-re fekszik Törökország partjától. A sziget 90 000 lakost tömörít magába. A sziget nevét lészvosznak ejtik, viszont az ott lakók inkább Mitillininek hívják.

Leszvosz egy gyönyörű sziget, amit leginkább a hatalmas olívaligeteinek, lagúnáinak, öbleinek és pár homokos strandjának köszönhet. Ezen kívül még büszkélkedhet középkori erődökkel és egy olyan megkövült erdővel is, ami egész Európa területén egyedülálló és különleges.

Mivel Leszvosz 300 km távolságra fekszik Athéntól, és az Égei-tengeren közlekedő hajók sem érintik, ezért sokkal kevesebb turista fordul itt elő.
A sziget rendelkezik repülőtérrel. Ide Athénból és Thesszalonikiből indulnak járatok napi 2-3 alkalommal, attól függően, hogy éppen milyen szezon van. Ezen kívül pedig Pireuszból és Kavalából komphajóval és szárnyashajóval juthatunk még el Leszvoszra.

Leszvoszon a közlekedés jónak mondható. Buszjáratokkal eljuthatunk a sziget különböző pontjaira, Mitilliniben, a sziget fővárosában pedig városi buszjáratok is vannak, amelyek közül egy busz a repülőtérre is közlekedik.

Leszvosz-szigeten született Szappho, a híres költőnő, aki arról volt hírhedt, hogy nagyra becsülte a nőket, és a szebbik nem közötti szerelemről írt. Szappho egy női akadémiát is létrehozott Eresszosz településen. A költőnőről az a pletyka járta, hogy a nőkhöz vonzódik, azonban ennek nem volt semmi valóságalapja, ugyanis házas volt, és gyermeket is szült. Szappho végül öngyilkos lett egy viszonzatlan szerelem miatt.
Sokak szerint a sziget nevéből származik a leszbikus kifejezés, amit szintén Szappho munkásságára vezetnek vissza.

Leszvosz történelmében rengeteg viszálykodás és háború játszott szerepet, ami abból ered, hogy alig 10 km távolságra fekszik a török partoktól, valamint az is, hogy Trója szövetségese volt, ennek következtében a mitológia szerint még Achilleusz és Odüsszeusz is megtámadta.

Leszvosz fővárosa Mitillini, amely a sziget délkeleti partján fekszik. Az ókorban ez egy gazdag és virágzó városállam volt, mára sajnos ez már nem mondható el róla. Mitillini nem az a tipikus görög város, inkább egy igazi, modern főváros képét mutatja. Épületei leginkább neoklasszicista stílusúak, amelyek nem igazán adják meg azt az igazi, görögös hangulatot.
Mitillini egy városi stranddal rendelkezik, amely egy domb alatti földnyelven található.

Mitillini nevezetességei:
  • A város egyik meghatározó épülete a 19. századból származó templom, az Ajiosz Therapon, amely már a tenger felől nézve is kiemelkedik a város képéből.
  • Mitilliniben egy bizánci-genovia várhoz is felmehetünk. Noha a vár nem valami szép látványosság, az onnan elénk táruló kilátás miatt azonban mindenképpen megéri meglátogatni. Leginkább nyáron, esténként érdemes fölmenni a várhoz, ilyenkor ugyanis szabadtéri koncerteket is rendeznek.
  • A múzeumkedvelők számára 3 múzeum is kínálkozik: a Régészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Bizánci Múzeum .
  • Mitillini egy ókori, hellenisztikus színházzal is rendelkezett, mára már viszont nem sokat látni belőle. Hajdan ez egy hatalmas színház volt, amelyben 15 ezer néző is elfért.
Mitillinitől 3 km-re találjuk Varia települést. Ide azoknak érdemes eljönniük, akik érdeklődnek a festészet és egyéb művészetek iránt.
Itt találjuk például a híres görög festő, Theofilosz Hátzimichálisz életművének kiállítását, illetve Sztrátisz Elefteriádisz, híres műgyűjtő hagyatékát is ezen a településen tekinthetjük meg.

Most induljunk el délről észak felé!

Délen találjuk Jerai és a Káloni nevű öblöket, valamint itt fekszik az Olimbosz-hegy is.
A Káloni-öbölhöz kapcsolódik a vadlovak megszelídítéséhez kötődő hagyomány. Ájiá Párászkeviben minden évben megrendezik a Bikafesztivált a szelídítők leszármazottainak részvételével. A Bikafesztivált Húsvét után a második vasárnapon tartják meg.
Az öbölbe a madárkedvelőknek is érdemes ellátogatniuk, ugyanis rendkívül gazdag halakban, ezért rengeteg szardíniára vadászó madarat láthatunk ezen a területen.

Ha folytatjuk utunkat, több középkori templommal és kolostorral találkozhatunk. Ilyen például a 6. századi katolikus bazilika romja, amelyet Hálinádu településen találunk. Tőle 2,5 km-re fekszik a 15. századi Mirsziniótisszász apácakolostor. A Limonasz kolostorhoz egy kicsit nyugatabbra kell fordulnunk. Ez a kolostor számít a sziget vallási központjának. Csodás freskóit csak a férfiak nézhetik meg, ugyanis nők nem léphetnek be ide.

Ajiasszosz falut az Olimbosz-hegy lábánál találjuk. Ide a túrakedvelőknek érdemes eljönniük, ugyanis kb. 3 órás gyaloglással eljuthatnak az Olimboszra.

Ha továbbmegyünk, eljutunk Plomári településhez, amely Leszvosz második legnagyobb települése, és jelentősége szerint is a második helyet foglalja el. Plomáriban találjuk a leghíresebb ouzo gyárakat, és itt rendezik meg minden évben az ouzo fesztivált, továbbá egy ouzo múzeumot is meglátogathatunk.

A déli parton találjuk még Vatera települést, amely egy igen kedvelt üdülőhely a sziget déli részén. Homokos strandja 10 km hosszan nyúlik el, a tenger pedig itt rendkívül tiszta. A strand végében megtaláljuk a Ájiosz Fokász bazilikát, illetve egy Dionüszosz-templom romjait.

Sigri település már a sziget északi része felé található. Nagyon hangulatos üdülőhely, nevezetességei közül pedig a török erőd és a Természettörténeti Múzeum a legjelentősebbek.

Molivosz települést tartják a sziget legszebb településének. Itt egy halászkikötő van, amely felett a domboldalon piros cseréptetős házak sorakoznak, melyek vidám hangulatot kölcsönöznek Molivosznak. A domb tetején egy velencei erődöt is láthatunk.
Molivoszt meredek, lépcsős utcák jellemzik, amelyekről páratlan kilátás nyílik a tengerre és a török partra egyaránt.
Strandja köves, ennek ellenére általában zsúfolásig telve van.
Molivoszban egy régészeti múzeumot és egy 18. századi templomot is megnézhetünk.

Szintén az északi parton helyezkedik el Petra település. A Petra jelentése szikla, és a település is a rajta elhelyezkedő sziklatömbről kapta a nevét. A sziklatömb tetején a Pánájiá Glikofilusszá nevű kolostort láthatjuk, ahová 114 lépcsőfokon keresztül tudunk felmenni. A szikla lábánál pedig az Ájiosz Nikoláosz templomot találjuk. Ez a templom a 16. századból származik, és a freskói miatt érdemes betérnünk ide.
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.
OldaltérképGörögországMediaajánlatKapcsolatAdatvédelem Honlapkészítés - Keresőoptimalizálás